Mi így éldegélünk...

"Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én." /Michel de Montaigne/

Van egy lány, kinek legnagyobb fegyvere a szíve, összehozott a sors vele már pár éve. Benne megtalálod, mit egy barátban keresel, ha kell hallgat, ha kell felesel. Szőke csaj volt egykor, de már helyén az esze, nevét gyakran rejti a fodrász notesze. Annyi jót és szépet, mi tőle kaphatsz, eleddig azt hitted, csak magadnak adhatsz. De itt van Ő, és bebizonyítja, hogy nincs lehetetlen, talán pasik terén ezért telhetetlen. A gitár a mindene, nameg persze a póker, ha unatkozol, talán azt gondolja: „ide show kell!” A hangulat adott, a társaság megvan, remélem nem tűnik el, míg nem leszek vagy’ hatvan!!! Együtt él egy lánnyal, kinek hangja gyönge, ennek ellenére ritkán hull a könnye. Szeret élni, szeret szeretni, de egy hülye folyton traktálja: „nem tudok vezetni!” Jól bírja a kiképzést, sohasem nyávog, kivéve talán ha a gyrosába pisáltok! Igaz értékeket képvisel, egyre határozottabb, fejlődést mutat a grafikon, határozottan. Szívesen rajzolgat, csöndben meghúzza magát, elmondhatja, hogy megtalálta élete macsóját. Van egy kedves csaj, akivel igen jól kijön, közelükben kiürül minden pita, s csokisbödön. Ez a csaj sem különb, mint a két másik, azt leszámítva, hogy esténként hamarabb ásít. A legjobb nővér ő, bár a kórházat nem bírja, a nevét mindig kicsit angolosan írja. Műkörme az isten, hajfesték az etalon, már fontolgattam, hogy talán egyszer Dubai-i modellnek eladom. Hatalmas a szíve, ám kulcsát gyakran kiadja, mindenféle rettenetes fickó ideig-óráig lakja. De nekem bérletem van, ott lakhatom mindig, amúgy ha gondoljátok hétvégére kiadom... kb. keddig! Mániája a rózsaszín, imádja a pinket, és sajnos ettől nem nagyon kímél meg minket. A medve undorító, de a gazdája cuki, mindig van nála egy-két cuppanós „pláza-puszi”. Ők hárman azok, kik nélkül élni lehet… de nem érdemes, ők lehetnének a dobókockán a hetes. Főnyeremény mindegyik, együtt, s külön-külön, ők még nem cannabison nőttek fel, hanem vidéki füvön. Emberség és erő, szeretet és hála… Csajok, nálatok alhatok, csak egy éjszakára?

És lakozik még egy, az emberek szívében, egyfajta d'Artagnan, ki nem vet meg embert, sem kicsit, sem nagyon. Lélekbúvárnak készül, de lehet, hogy hentes lesz, ha hozzá kerülnék páciensnek, az opció inkább legyen egyes. Versei szépek - ha a kutya meg nem tépi - még hetekig épek, talán egyszer lába elé kényszerülnek komplett népek. Nem tiszta a csaj, ő is korlátolt, de a kibontakozásban soha ne korlátold. Neked megy és széttép, mi meg énekeljük: „Pitbull-terrier” – mert Mi így éldegélünk.

Éld át a csodát!

Már az első pillanattól fogva magával ragadott a történet. Először - bevallom férfiasan - a filmes adaptációkkal ismerkedtem meg, azonban a mai napig úgy gondolom, hogy ez soha nem vont le a sorozat élvezeti értékéből. 8-9 éves lehettem, amikor az első filmet láttam. Talán mondanom sem kell – sok ezer kor- és sorstársamhoz hasonlóan – azonnal beleszerettem az egészbe. Volt benne valami Twist Olivér-es, valami magyar népmesés, valami Indiana Jones-os, valami felemelő, valami megfoghatatlan, ami szárnyalni engedi a kedves, naiv, szelíd gyermeki lelket. Adott egy akkor épp’ 11 éves árva kissrác, akit nagynénje és nagybátyja büntetéssel felérő körülmények között „tart fogva”, aki eléggé csenevész, béna kis szemüvege van, hájpacni unokatestvére, és egy gardróbban él. Mégis, azok a hatalmas zöld – ekkor még… - szemek, a kedves ábrázat, a sanyarú sors… azonnal rokonszenvessé válik a karakter. És a hab csak ezután kerül a tortára, hiszen kiderül, hogy nem mindennapi gyerek Ő, hanem varázsló, méghozzá nem is akármilyen. A fenébe is, melyik 8 éves ne repesne a boldogságtól, ha róla (is) kiderülne, hogy varázsló? Ilyenkor még hiszünk…hittünk a lehetetlenben, és abban, hogy a varázslós-királykisasszonyos álmaink valóra válhatnak. Az évek során végig figyelemmel kísértem a kisember újabb és újabb kalandjait a gonosz erő ellen, nehézségeit az igen sajátos oktatási rendszerrel, azt, hogy hogyan lel végre igaz barátokra; egy valódi „pótapára” az igazgató személyében. Talán kis-kedvenc, talán jogos a kicsit több figyelem. Ilyenkorra már mindegy. A kisember, hiába cseperedik, erősödik, nő fel a vásznon, a szemünk előtt: a rokonszenv gigantikus elfogultsággá alakult át, már rég. Aztán… a filmek áradatának közepe táján, amikorra már örökké a lelkem egy kicsiny részévé vált a történet… belefutottam az eredetibe, a könyvsorozatba. Nos, tudtam előre, hogy nem lesz másként, és lám, jóslatom beigazolódott: örök szerelem köztem, és köztük. Nincs kedvenc, nincs legjobb, nincs legrosszabb, csak könyvek vannak. 7 csodálatos könyv, amely egy teljesen lehetetlen, létezhetetlen világba kalauzol, és mégis annyira hihető. Annyira élethű, annyira teljes, nincsenek hiányosságok, minden a helyén van: az író egy új univerzumot teremtett. Nem pusztán a fizikai tényezőkre értem, új ez szellemnek és léleknek is. Kit ne ragadna magával egy hely, ahol tényleg a Jó és a Rossz küzdelme folyik éveken át? Ki ne akarná tudni a választ az örök kérdésre: a végén melyikük kerekedik felül? Mert nem tipikus mese ám… az utolsó percekig kínoz; szenvedsz, gyötrődsz, majd’ bele őrülsz, és akkor: eljön a megváltás. Győz a Jó. Vagy a Rossz. Nem tisztem kijelenteni, inkább arra buzdítani: olvasd el, járj utána, tudd meg Te magad, nem fogsz csalódni!

Az évek telnek, a varázslótanonc felnőtt, a kis olvasó nagy lett, a könyvek elfogytak, nemsoká a filmsorozat is teljessé válik, és lezárul gyermekkorunk lelkileg egyik legmeghatározóbb szakasza. Egy korszak, ’mely ezen könyvek és filmek nélkül nem lett volna teljes. Egy korszak, amely magát a mágiát, a Szeretet mágiáját adta kezünkbe, olyan rejtett módon, hogy azt éreztük, csak mi vagyunk minden titkok tudói. Egy korszak, amely ezernyi maradandó emléket; mosolyt és könnyeket; és nem utolsó sorban az olvasás igazi élményét hozta el nekünk. És ezt egyikünk sem tudja elégszer megköszönni mindazoknak, akiknek köszönhetjük a Csodát.

Tell me, why?

Miért vagyok itt? Miért teszem ezt? Miért tette ezt velem? Miért történik mindez? Miért nem süt a nap? Miért nem esik már az eső? Miért van vége? Miért nem kezdődik már? Miért kell még mindig várnom? Miért van ez? Miért érzek így? Miért nem tudom megfogalmazni, hogy mit gondolok? Miért megy minden tönkre? Miért olyan szép? Miért élünk? Miért kell meghalnunk? Miért nem akarunk meghalni? Miért zöld a fű? És miért kék az ég? Miért éjjel énekel a fülemüle? Miért piros a pipacs? Miért vagyok én Én? Miért nem tetszem neki? Miért nem szeret a feleségem? Miért bukott meg a gyerek? Miért nem lehetek modell? Miért olyan lehetetlen? Miért vagy egyáltalán lehetetlen? Miért kell mindig ugyanazokat a köröket lefutnunk? Miért kell kedvesnek lennünk? Miért kell mindenkivel elhitetni, hogy jól vagyunk, amikor nem is? Miért van megfelelési kényszerünk? Miért sztár az, akinek az IQ-ja alig haladja meg a 20-at? Miért kínai minden 6. ember a Földön? Miért van világválság? Miért van globális felmelegedés? Miért kell kinyomni a kuplungot, ha váltunk? Miért anyázzák egymást az emberek a reggeli dugóban, ha valójában ők a hibásak? Miért hívják a szatyrot pont szatyornak? Miért pont 18 évesen lesz valaki nagykorú? Miért nevetünk? Miért vagyunk boldogok és boldogtalanok? Miért? Why? Warum? Miksi? Pourquoi? Dlaczego? Perché? Niçin? Hvorfor? Miért? Miért? Miért… Anyanyelvre, korra, nemre, társadalmi rangra, családi helyzetre, évszakra, napszakra, borúra, derűre való tekintet nélkül mind-mind ugyanazt kérdezzük: Miért? És bizony… mennyire könnyű lenne az élet, ha ezekre a kérdésekre sorra a válaszokat is megkapnánk. Tudnánk mi a gond velünk, vele; tudnánk hogyan működik a világ, tudnánk ki mit miért csinál… Tényleg tudni akarjuk? Miért?

Now...

...I wanna run away...I know I wanna run away...Run away! If only I could run away...If only I could run away...Run away! ... I won't be forgotten... Never again!!!

Neked így éri meg?

… Ha a híradóban látod, hogyan harcolnak katonák ezrei a fronton (akár napjainkban is…) soha ne azt kérdezd, miért… inkább: Kiért? Értünk. Ne egyhetes tengerparti nyaralás alatt mondd: nincs honvágyam! Akkor, ha évekig szolgálsz egy anyahajón, távol a családodtól, a barátaidtól, mindenkitől aki fontos Neked. Ne akkor jelentsd ki, hogy a pénz boldogít, ha megvetted a legújabb autód, akkor ha rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak valakinél a környezetedben. Sokra megy a pénzével. Ha tíz- vagy akár százezreket adsz ki egyetlen ruhadarabért, ne arra gondolj: megérte, mert minőségi darab; inkább arra, hogy egy afrikai árva számára ez több évi tandíjnak megfelelő összeg volt. Hordani tudod ezután lelkiismeret-furdalás nélkül? Hidd el végre, ha nincs gáz, tényleg gáz van. Amikor egy luxus-utazáson azt mondod: ez jár nekem… - gondold át kétszer is. Ugyan mi jót tettél? A pénzt azonban felajánlhatnád olyanok megsegítésére, akik szülők és otthon nélkül kénytelenek felnőni. Mert nekik ez nem járt. Gondolkodj el azon, miért szereti a Vatikán inkább megtartani a vagyonát, mintsem a rászorulóknak szétosztani. Szeresd felebarátodat… vagy helyette Önmagadat? Miért keres a … elnöke havonta 7,4 milliót, míg az orvos, aki talán egyszer az életét menti majd meg alig kap többet minimálbérnél? – 7,4… a minimálbérnek kb. 103-szorosa!!! – Mert neki így éri meg. Miért ragadunk le a meg nem újuló energiaforrásoknál, ha használhatnánk a természet erejét? Naná, mert valakinek így éri meg. Miért kerül vagyonokba, hogy áttérjünk egy környezettudatosabb életmódra? Mert… valakinek így éri meg. Miért mennek csődbe egymás után a termelők, a kisvállalkozók, a magáncégek? Mert valakinek így éri meg. Miért kell negyedik metróvonal egy tisztességes körgyűrű helyett a fővárosnak? Mert valakinek – és nem (csak) a békáknak – így éri meg. Miért adósodnak/ik el az ország/ok napról-napra egyre inkább? Miért nő az infláció mértéke? Igen, valakinek így éri meg. És még sorolhatnám. Mondd, kedves Valaki: Neked tényleg így éri meg? Ez tényleg jó így – legalább Neked? A világon ma minden 6. ember éhezik. Az elmaradott országok valamelyikében él a bolygó lakosságának 78 százaléka. Minden harmadik ember napi kétdollárnyi jövedelemnél kevesebből (!!!) él. Az emberiség kb. egy hatoda még tiszta ivóvízhez sem jut!

"Főleg Ázsiában…száz- és százezer gyerek dolgozik gyakorlatilag rabszolgasorban a textilüzemekben, ültetvényeken, vagy éppen a transznacionális cégek leányvállalataiban.”

Mire Te ezt az egyetlen mondatot elolvastad, szerte a világon kb. 10 gyerek halt éhen. Neked így éri meg? „Az egész fejlett világ - nagyon helyesen - hatalmas gyűjtési akcióba kezdett, amikor 2005 decemberében Délkelet-Ázsiában a tengeri szökőár, a cunami nyomán mintegy 300 ezer ember elpusztult. Vajon hányan gondolták már végig, hogy ennyien két nap alatt halnak éhen világszerte?” A statisztikák alapján kijelenthető, hogy Afrikából, és a hozzá hasonlóan elmaradott világrészekből nagyobb mennyiségű érték kerül ki a fejlett országokba, mint fordítva. Magyarul: ők éhen halnak, hogy az amcsik – amcsi alatt nem a kontinenst, az USA-t értem – 15-20 liter / 100 km – es fogyasztású autócsodákkal furikázzanak a tengerparton. Az ezzel foglalkozó szakirodalom egyenesen „perverznek” titulálta a jelenséget. Nem véletlenül. Mondd, biztos, hogy Neked így megéri, hogy nagyhatalmú milliárdos légy? Nem változtatsz, hogy EMBER lehess?

...And tell me: why?

I'm proud of You

Oh, Africa

Bummdijádá. Bummdijádá.

… Kedvenc dalok. Amelyek egy-egy érzéshez köthetők. Dalok, amelyek mások, mint a többi. Amelyek segítenek. Megmutatom, mit hallgatok én, és mit jelentenek ezek nekem.

Kispál és a Borz: De szeretnék… ha épp baromira élni akarok. „De szeretnék én is hej’, jó sokáig élni!”

Toots & the Maytals: Funky Kingston… ha épp túlteng bennem az önbizalom. „I want you to believe every word I say I want you to believe every thing I do.”

Sugarloaf: Minden hozzád hajt… ha épp nem tudom, ki is az a lány a tükörben. „A gyermek messze rég, S a felnőtt ma sem tért haza még.”

Kulka János(!): Valahol Európában (Simon Péter dala)… ha épp minden ellenére hinni tudok. „Valahol gyönyörű nyár van, Valahol Európában.”

Tankcsapda: Örökké tart… amikor mérhetetlenül honvágyam van. „Ha nem hiszed el hogy az élet, Tényleg örökké tart, Hiába úszol belefulladsz, Pedig ott van a másik part.”

Apocalyptica, Lauri & Ville Valo: Bittersweet… ha valami legbelül összetört. „Lost in the arms of destiny.”

The Verve: Bittersweet Symphony… ha utazom, és gondolkodom, milyen is az élet. „It's a bittersweet symphony this life.”

Mikuni Shimokawa: Kimi no Yume (Your dream)… ha legszívesebben elbújnák a világ elől. „Don't give up your dream will surely come true.”

Lordi: Hard rock hallelujah… ha „elborul az agyam”. „Demons and angels all in one have arrived.”

Norah Jones: Come away with me… ha téli estéken a hóesést bámulom békére vágyva. „Come away where they can't tempt us With their lies.”

Phil Collins: Dance into the light… ha teljesen bezsongtam. „Come dance with me Come on and dance into the light.”

H.I.M.:Right here in my arms… ha olyan kis pimasz, őszinte, szenvtelen hangulatban vagyok. „She is smiling like heaven's down on earth.”

Seal: Kiss from a Rose… ha úgy érzem, hogy nekem a világ nem elég. „My eyes become large and The light that you shine can be seen.”

Ville Valo & Natalia Avelon: Summer Wine… ha a nyári napfény elér a lelkemig. „My summer wine is really made from all these things.”

Kosheen: Resist… ha a múlt szelleme belebokszol az oldalamba. „you're out of control.”

Michael Jackson: Man int he mirror… ha változni akarok. „I'm gonna make a Change, for once in my life.”

Duffy: Mercy… ha úgy érzem, hogy az álmaim valóra válhatnak. „I don't know what this is but you got me good just like you knew you would.”

Yael Naim: New Soul… ha azt gondolom, igenis vagyok Valaki. „I'm a young soul In this very strange world.”

Enya: One toy soldier… ha teljesen elvesztem, és szeretném feladni. Legalább egy kicsit. „I must play when morning comes If I don't, what shall I do?”

Pink: Funhouse… ha épp’ semmi és senki nem érdekel. „9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, FUN!”

Gavin DeGraw: I don’t wanna be… ha nem akarok megváltozni. Soha. „I don't want to be anything other than what I've been trying to be lately.”

Bruce Springsteen: Girls in their summer clothes… ha blogolok. „In just a glance Down here on Magic Street.”

Discovery Channel: I love the world… Mert a világ egyszerűen csodálatos! „Boom de yada... boom de yada.”

Ne hagyd itt a táskád!

Csüccs ide mellém… na gyere… ne szomorkodj… úgy ni. Kényelmes? Jó. … Tudod, én is voltam már úgy, hogy mindennél jobban vágytam arra, hogy jól kibőghessem magam. Arra, hogy néhány órára egyedül legyek, könnyeimmel mossam le minden bánatom az arcomról, hogy szomorú legyek, sajnáljam magam, nyalogassam a sebeimet. Azonban tapasztalatból tudom, hogy ez nem mindig jó. Biztosan voltál már úgy, hogy valami nagyon jót vártál, ám valami sokkal rosszabbat kaptál, és úgy érezted, most csalódtál. Na ezekkel a „jólkisírommagam-estékkel” is valami hasonló a helyzet. Az eredmény? Dagadt, vöröslő szemek, és szánalmas tükörkép… azon mondjuk kínjában jót nevethet az ember …de azt hiszem, ennyiért nem éri meg. … Tessék itt egy zsebkendő, fújd ki az orrod, és próbálj megnyugodni. Nézd, tudom, hogy nehéz, sőt, tudom, hogy egyenesen egy rakás szarnak érzed magad, de mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Ne hagyd, hogy teljesen belesüppedj az önsajnálat legmélyebb bugyraiba, gyerünk, harcolj. Csinálj valamit, ami boldoggá tesz, vagy keress fel egy barátot, aki megvigasztal, add ki a dühödet a sport segítségével, légy önmagad. Használd a zene erejét. Aludj egy jót. De kérlek, soha ne ess az önámítás azon csapdájába, hogy úgy gondolod a „bedepizés” majd segít. Próbáld összeszedni a legutolsó lelkierő tartalékaidat is, hogy átvészeld ezt az egészet. Aztán meglátod: pár óra, esetleg pár nap, és jobb lesz. És ha majd jobb lesz, visszagondolhatsz ezekre a napokra, és azt mondhatod: igen, megcsináltam, mert képes vagyok rá! Ennél jobb pedig nincs. Higgy magadban, és nem ismersz majd lehetetlent! Most pedig fogd ezt a sütit, és menj…szállj… váltsd meg a világot! … Hé’! A táskádat itt hagytad… áhh… mindegy…

Anorexia...

… és más (rém)mesék. Mérgelődve, puffogva kérdem: miért és kinek jó az, hogy az emberek ideális énképe mindössze 38-40 kg? Mi abban a szexi, ha valakinek a strandon 100 m-ről látod a csigolyáit? Miért tetszene a pasiknak/csajoknak, hogy kilátszik minden bordád? Ha ilyesmire vágyna, venne egy gitárt, vagy hárfát, és azt pengetné. A történelem során megannyi női (portré) alak vált híressé, de… látszanak a „születő” Venus bordái? Akarná valaki fogyókúrára kényszeríteni Michelangelo Dávidját? Elsőként az jut-e eszébe valakinek Mona Lisáról, hogy „hűdekövér”??? Szilikon melle van az avignoni kisasszonyoknak? Casanova a csontvázakért rajongott? A frászt! Ez az egész cécó egy 21. sz.-i marhaság, amiért jó részben a média, a divat, és az internet a hibás. Na meg a szülők, akik elfelejtik nevelni a gyerekeiket. Hihetetlen, de ma már 7 éves gyerekeknél is diagnosztizálnak anorexiát az orvosok. Nem véletlenül használtam a gyerekek szót kislányok helyett… 15 anorexiás betegből átlagban 1-2 férfi. 100 plasztikai beavatkozásból átlagosan 30-at férfiakon végeznek. Bizony, a teremtés koronái napjainkban már nem macsós sármjukkal, vagy erejük fitogtatásával akarják meghódítani a gyengébbik nemet; mindinkább szőrtelenített testükkel, rózsaszín/lila ingjeikkel, nameg 45 kilós versenysúlyukkal. A nőkről meg inkább ne is beszéljünk. Ennél fogva talán jogosan merül fel a kérdés: kinek jön ez be? Mert, hogy teljesen épeszű embernek nem, az biztos. Talán néhány ráncfelvarrott, péniszfeltöltött negyvenes férfinak… és pár huszonéves műkebelcsodának, de NEM nekünk, EMBEREKNEK. Az egész egy ördögi kör. Szülők tucatjai nézik végig tétlenül, hogyan válik az édes pici lányuk miniszoknyás, necc harisnyás, lakkbőr csizmás, szex- és/vagy drogfüggő, esetleg alkoholista hidrogénszőke ronccsá, mindössze tizenévesen. A pillangó immáron elvonóról-elvonóra száll, és mire betölti a 20-at, kőművesek hada hirdet versenyt, hogy ki tudja emberibbre vakolni szegényt. Ezek a képződmények (és nem a kőművesekre gondolok) két verzióban léteznek: A) aki maximum fénnyel táplálkozik, de abból is csak az energiatakarékos izzóéval, mert a többi hizlal… B) aki mindent összezabál, hogy aztán percek múlva kihányja. Röviden: a Takarékos, és a Pazarló. Átalakulás az utóbbivá a gazdasági világválság idején kerülendő, hiszen elég költséges. Ha már mindenképp ilyen vadbarmokká tervezünk válni, inkább ne együnk semmit, és az ebédünket postázzuk el afrikai árváknak. Azért a kutyának ez esetben is adjunk enni. Ő nem kövér. A tanulság: nem tetszik a Nőknek, a Férfiak utálják; nem egészséges, nem szép, nem olcsó, nem egyszerű, nem természetes… akkor meg miért és kinek jó ez az egész macera?!