Merni? Vagy nem merni?

Örök kérdés életünk során, számtalan helyzetben kapjuk azon magunkat, hogy dilemmázunk… tegyem, vagy ne tegyem… mondjam, vagy ne mondjam… merjem, vagy ne merjem… s csak egy biztos: a döntés mindig nehéz. Egy számomra igen kedves mondás úgy tartja, életem végén majd azokat a dolgokat fogom bánni, amiket nem tettem meg, pedig adott volt a lehetőség, s nem azokat, amelyeket megtettem (s esetleg lettek ilyen-olyan következményeik). Szerintem van igazságalapja a dolgoknak, azonban tény, hogy hirtelen felindulásból rengeteg hülyeséget képesek vagyunk megtenni életünk során. Viszont valamilyen szinten ez így van rendjén. Hiszen máskülönben mit mesélnénk évek múltán a barátoknak, a családnak, akiknek már a könnye is kicsordul a nevetéstől? Mit ha nem a cikissé, égővé, morbiddá, szégyenletessé váló pillanatokat? Amikor a baráti összeröffenésen kicsit több pia fogy, még jó ötlet a meztelen viráglocsolás, másnap meg nem merünk a szomszéd előtt megjelenni? Az új lakásban tetszik az elgondolás, hogy mutassuk meg országnak-világnak, a falak is rengjenek bele… aztán másnap a tizenéves kölyök aki fölöttünk lakik röhögve nyögdécsel, mikor meglát? Merjünk 170-nel hajtani lakott területen belül? Inkább ne. Merjük 170 szál virággal köszönteni kedvesünket az évfordulónkon? Inkább de. A legapróbbtól a legnagyobb döntéseinkig mind-mind egy-egy „merni, vagy nem merni?” csata végkifejletei… Merjünk? Merjünk fejest ugrani egyenesen az élet sűrűjébe? Merjük belevetni magunkat teljes vehemenciával? … Mindenki maga dönt. De ne feledd el: egyszer élünk. Ha most nem ugrasz, talán soha. 